„Már többször dolgoztam együtt a srácokkal, (…) de elmondható, hogy ennek a klipnek az elkészítése volt eddig talán a legélvezetesebb. A kissrácok oda voltak a tábori miliőért, remek volt a hangulat. A klipforgatáshoz rengeteg segítséget kaptunk a Magyar Cserkészszövetségtől, amely egy nagyon pozitív, aktív közösség. Ezúton is szeretnénk megköszönni a támogatásukat, és hogy a forgatáshoz rendelkezésünkre bocsátották a nagykovácsi Sztrilich Pál Cserkészparkot (azaz A Csűrt).“
– mondta Ipacs Gergő rendező, a FilmDrops képviseletében.
Forgatási helyszín nyugodt környezetben, a Budai-hegység zöld ölelésében
A terület egy tízhektáros, mezős, ligetes, erdővel körülvett park a Budai-hegyek között. Helyszínünk a néhány fős, néhány órás kis forgatástól, a több napon, heten át tartó, nagylétszámú stáb befogadására is alkalmas.
Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, ha érdeklődik a Csűr és az azt körülölelő hatalmas park iránt!
Technikai adatok
Terület: 10 hektár erdős-ligetes, természetes környezet (nagyrészt körbekerítve), ahol nyugodt körülmények várják a produkciókat.
Áram: 3×80 Amper felvételére van lehetőség.
Víz: vezetékes ivóvíz.
Csatorna: tartályokban gyűjtjük a szennyvizet.
Megközelítés: Budapest II. kerület felől közúton, majd 3 km erdészeti magánúton keresztül.
Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, ha érdeklődik a Csűr és az azt körülölelő hatalmas park iránt!
Klip, vagy nagyfilm? Tegyünk együtt egy próbát!
Az alábbi videók forgatás helyszíne A Csűrnek helyet adó Sztrilich Pál Cserkészpark volt.