Erdei esküvő
A Csűr
Esküvő szabadon! Friss levegő, zöld, üde környezet. Egy kis erdei kápolna. Nagy, meleg tábortűz. Egy fedett, de nyitott Csűr. Az se semmi, hogy a terület a Teleki–Tisza grófi uradalom majorsága volt.
A Csűrnek helyet adó park egykori majorságként a Teleki–Tisza grófi uradalomhoz tartozott, nevét pedig Teleki Juliannáról kapta, a terület másik ismert neve ugyanis Julianna-major. A Csűrt Sliszka Csaba építész tervei alapján először 2000-ben, a millennium évében, Esztergomban szerelték össze, majd a mostani helyére 2001-ben került.
„(…) Ahhoz, hogy (…) egy gyönyörű, a visszajelzések és a hajnalig tartó buli alapján tökéletes esküvőnk lett, a csodálatos erdei hangulatú helyszín és a helyszín által nyújtott segítségek jelentősen hozzájárultak. Nagyon köszönünk mindent és minden kedvességet a Cserkészparknak és dolgozóinak! :)”
Ajánlatkéréshez kérjük, használd űrlapunkat!
A Csűr
“Mindenképp olyan helyet szerettünk volna, ahol fák vesznek körbe, nincsenek falak, de eső esetére van tető a fejünk felett, úgyhogy elkezdtünk vadászházakat és táborokat nézegetni. Így találtuk meg a Csűrt. Amikor először látogattuk meg a parkot egymásra néztünk és tudtuk, ez a mi helyszínünk.”
Ajánlatkéréshez kérjük, használd űrlapunkat!
A Csűrt nagyobb létszámú, 90-120 fős esküvőkre ajánljuk, viszont ha ennél kisebb, 60-70 fős násznépre számítasz, úgy ajánljuk a Dekagont, amely ugyanúgy a parkban található, de a Csűrtől pár száz méter távolságra (külön szeparált parkoló, mosdó stb biztosított mindkét helyszínen). Természetesen lehetőség van a teljes, bő tíz hektáros parkra kizárólagosságot kérni, hogy csak a tiétek legyen aznap este a terület, ezt az igényt kérjük külön jelezzétek számunkra!
Kápolna
„Több szempontból is tökéletes volt, hiszen a parknak van egy tisztása egy kápolnával, ahol a szertartást és az egyházi esketést is tartottuk. Illetve található ott egy tágas csűr is, ami tökéletes helyszíne volt a vacsorának és a tánctérnek is bőven maradt hely.”
Ajánlatkéréshez kérjük, használd űrlapunkat!
Tájékoztatásképp írjuk, hogy a Katolikus Egyház állásfoglalása alapján katolikus esküvőt általában nem lehet külső helyszínen tartani, csak templomban. Más egyházak ebben a kérdésben egyéb módon is eljárhatnak, dönthetnek. Javasoljuk, hogy mindenki a saját vallásának megfelelő egyháznál érdeklődjön a szabadtéri esketés lehetőségeiről! Természetesen, a kápolna réten anyakönyvvezető, vagy szertartásvezető által vezetett (polgári) szertartás is megtartható, ha a templomi esküvőt követően fontos számotokra, hogy ez az esemény is egy szakrális helyen történjen. Minden esetben kérjük a kápolna iránt tanúsított méltó hozzáállást.
Tábortűz
„A Csűr mellett van egy kialakított bár is, ami még szabadabb hangulatot kölcsönzött az estének. Ezen kívül szálláshelyet is tudtunk biztosítani azoknak, akik nem szerettek volna hazamenni, hiszen a tábornak vannak jurtái, ami egy éjszakára tökéletes volt a vendégeknek. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy tábortüzet is lehetett kérni, ami megkoronázta az este hangulatát.”
Ajánlatkéréshez kérjük, használd űrlapunkat!
Tábortüzet gyújtani kizárólag tűzgyújtási tilalmi időszakon kívül és szélcsend esetén tudunk. Ha tilalom van érvényben, vagy szeles idő esetén ajánljuk fáklya csomagunkat!
Ajánlatkérés most!
Köszönjük, hogy érdeklődtök a Csűr iránt! Engedjétek meg, hogy röviden leírjuk, hogyan tudunk számotokra segíteni a helyszín megismerésével kapcsolatban.
- Az alábbi űrlap kitöltését követően rövid időn belül elküldjük ajánlónkat, amelyből részletesen tájékozódhattok a lehetőségekről és árakról. Köszönjük, ha ezt közösen átnézitek, átolvassátok!
- Hagyunk időt, majd pár munkanap múlva keresni fogunk azzal kapcsolatban, hogy tetszik-e az ajánlatunk.
- Mindenképpen érdemes személyesen is megtekintetni a parkot és a Csűrt, ahol minden további kérdésre is szívesen válaszolunk.
- Ha tetszik a hely hangulata és minden részletet meg tudtunk beszélni, úgy hivatalos szerződést kötünk, valamint a dátum megerősítése céljából előleget kérünk.
- Ezután a helyszín lefoglalásával kapcsolatban nincs teendő, azonban a nagy nap megszervezése még biztosan tartogat sok más izgalmas feladatot is: igyekszünk ebben is segíteni!